Kanadai kutatók felfedezték, hogy a stroke-ot okozó vérrögök különböző szerkezetűek, eltérő struktúrájuk és elhelyezkedésük pedig támpontot adhat a kezelés módjának megválasztására.
A Journal of the American Medical Association (JAMA) folyóiratban szeptember 11-én megjelent cikk egy olyan vizsgálatról számol be, melyben a szerzők a vérrögök szerkezete és elhelyezkedése alapján jó hatásfokkal voltak képesek előre jelezni, hogy az adott betegnél hatásosnak bizonyul-e a trombolitikus gyógyszer (altepláz) alkalmazása, vagy mindenképpen katéteres embolektómiára vagy más műtéti beavatkozásra lesz szükség. ( Association of Clinical, Imaging, and Thrombus Characteristics With Recanalization of Visible Intracranial Occlusion in Patients With Acute Ischemic Stroke, DOI:1.1001/jama.2018.12498. )
Az agy ereit eltömítő vérrögök okozta stroke kezelésére jelenleg alapvetően két típusú kezelés alkalmazható: az egyik a kémiai, trombolitikus gyógyszerek alkalmazása, a másik pedig a mechanikai, sebészeti beavatkozás (embolektómia). Mindkét esetben sorsdöntő a beteg szempontjából, hogy milyen gyorsan érkezik a segítség, mivel a trombolitikus szerek csak egy bizonyos időn belül (kb. 3 óra) adhatók, ezt követően a mellékhatások több problémát okoznak, mint hasznot. A fizikai beavatkozásnál pedig minden perc számít, amennyivel előbb juthatnak oxigénhez az agy egyes területei, ám ezeket a beavatkozásokat kórházakban végzik, amelyekhez a betegek mozgatása, szállítása szükséges.
A Calgary Egyetem irányításával hét éven keresztül (210-2016 között) 12 országban, csaknem 600 beteg bevonásával végeztek egy olyan vizsgálatot, mely különbözőképpen kezelt betegcsoportokban értékelte a stroke-ot követő sikeres rekanalizáció arányát. A kutatók arra keresték a választ, hogy egyes esetekben miért és mennyire bizonyul hatásosnak az alteplázzal végzett trombolitikus kezelés, más esetekben miért nem, és ennek mi lehet az oka.
Az eredmények szerint abban az esetben, ha a CT-angiogram permeábilis, lazább szerkezetű vérrögöt mutatott, a trombolitikus kezelés hatására két órán belül az elzáródások több mint 50%-a rekanalizálódott. Azokban az esetekben viszont, amikor a vérrög kompaktabb szerkezetű volt, vagy amikor a blokád az arteria carotisban jelentkezett, minden esetben thrombectomiára volt szükség, mivel ezek a vérrögök egyáltalán nem reagáltak az alteplázra.
A vizsgálat eredményei elsősorban a triage döntéseket segíthetik majd a jövőben, mivel a vizsgálat azt is feltárta, hogy a vizsgált betegcsoportnál Európában az osztályok közötti betegmozgatások egyharmada szükségtelen volt. Az eredményeken alapuló tapasztalatok alkalmazásával könnyebben szűrhetők majd ki azok a betegek, akiket nagy valószínűséggel nem kell mozgatni, és azok, akiket azonnal szállítani kell. Gyengesége viszont a vizsgálatnak a relatíve kis elemszám, mely miatt nem zárható ki, hogy a vizsgálatban nem szereplő betegek alapvetően különbözhetnek az itt értékelt esetektől.
