Felszállunk reggel álmosan a villamosra, bágyadtan, reménykedve körülnézünk, hátha van még nekünk is ülőhely, mikor egy esemény villámcsapás módjára széthasítja a felszíni, hétköznapi érzelemvilágunkat, fáradságunkat, és arra kényszerít legtöbbünket, hogy inkább állva, szigorúan a busz másik oldala felé fordulva folytassunk utunkat - valaki nyilvánosan szoptat…

A szoptatás mind biológiai mint társadalmi szempontból rengeteg kérdést vet fel. Ezen túlmenően a téma olyan belső érzelmeket is megmozgat bennünk, amelyek létezéséről nem is tudtunk. Egyeseket örömmel, valami bensőséges meleg érzéssel tölt el, másokat megijeszt, elrettent, esetleg egyenesen undorral fog el. Valóban, ez a biológiailag létfontosságú folyamat, mely az anya-gyermek kapcsolat szilárd megalapozója, ugyanakkor egy igen intim kapcsolat. Így nem csoda, hogy a legszélsőségesebb érzelmeket is képes kiváltani. Mivel a szoptatás alaplégkörét az intimitás jellemzi - mely vagy tudatosul bennünk, vagy nem - , ezért  igenis villámcsapásként érhet minket az, ha ennek a folyamatnak a villamoson, a buszon vagy éppen egy bevásárlóközpontban tanúi vagyunk. A nyugati társadalmakban a „nem a négy fal közé zárt” szoptatás szinte már teljesen elfogadott, sőt törvényileg erősen védett; a szoptatás ott már nem valami bizarr, olyan átmeneti időszak, amin zárt ajtók mögött kell „túlesni”, hanem az otthon melegén túlra, a gyermek szükségleteinek megfelelően a nyilvános világba is kivihető.

Szoptatás az emberiség központjában…

Már az ókorban is, a Kr.e. 20. században törvények szolgálták, óvták a szoptatáshoz való jogot. Az anyatejes táplálás elengedhetetlensége már akkor nyilvánvaló volt, ahogy most is annak kell lennie! Az ókori akkád birodalomban is, ha egy nő nem tudott szoptatni, már akkor tudták, hogy gondoskodni kell valamilyen módon annak pótlásáról, ezért sokszor dajkát fogadtak, akit nagy elővigyázatossággal választottak ki. A dajkát persze eltartották. Azonban, ha a dajka más gyermeket is mert egyidejűleg szoptatni, vagy hűtlenkedett, akkor a Hamurappi – törvényeknek megfelelően egyik mellét levágták. Már az emberiség ezen korában ilyen fontosság övezte ezt a témát.

Az egyiptomiak úgy vélték, a dajka a szoptatás során saját tulajdonságait is átörökíti a gyermekre, ezért őt családtagként kezelték. Most talán mosolygunk ezen a felfogáson, vagy átsiklunk rajta, de ha arra gondolunk, hogy a szocializáció, a másik emberhez való kötődés megtanulásának alapja a szoptatás folyamata, akkor rájövünk arra, hogy az egyiptomiak logikája talán mégsem nélkülöz minden alapot… a szoptatás minősége fontos tényezője a jövőbeli betegségeinknek, közösségi életünknek és az azokkal kapcsolatos problémáinknak.

Az ókori indiaiaknál a dajkát nagy gonddal kiválasztották, és mielőtt „szolgálatba állították” a tejét gondosan átvizsgálták, mely nem lehetett „habos” vagy „fonalas”. Ha a gyermek beteg lett, akkor a dajkának kellett gyógyszert szednie és úgy szoptatnia. Az ókori indiaiak tehát tisztában voltak azzal a jelenséggel, hogy bizonyos elemek, tápanyagok és gyógyszerek az anyatejen keresztül a kisbabába jutnak!

Az indiaiakkal ellentétben az ókori Róma társadalma igenis elvárta asszonyaitól, hogy gyermekeiket maguk szoptassák. Erkölcstelennek tartották, hűtlenséggel vádolták, és akár ki is rekesztették azt a nőt, aki ezt nem így tette. Ha valaki teherbe esik akkor ugyanis már nem tud szoptatni. Elgondolkoztató tehát ez a felfogás, miszerint, aki nem szoptat, az valószínűleg hűtlen is. Már ekkor összekapcsolták a szoptatás és terhesség biológiai kapcsolatait, melyek társadalmi, morális szabályokba öltöttek így formát.

 Anyatejjel az evolúció csúcsára!

Elég csak arra gondolnunk, hogy az emberi faj az emlősök osztályába tartozik, mely besorolás egyik alapja az, hogy mi is anyatejjel táplálunk. Az emlősök osztálya az evolúció csúcsa, azaz a szoptatás kiválasztódási előnyt jelentett minden emlős faj számára. Az újszülött számára a környezethez való alkalmazkodás optimális módját ez a táplálási mód jelenti, mind biológiai mind szociális értelemben.

Az anyatej további fantasztikus tulajdonsága, hogy nemcsak fajonként de fajon belül, sőt (!) egy gyermek szoptatása folyamán változik! A fajonkénti eltérés alapja az eltérő környezet és szervezet. A sivatagi emlősök anyateje nem meglepő módon teljesen más, mint a sarkvidéki állatoké. A forró területeken élőké inkább hígabb, vizesebb, alacsony zsírtartalmú, míg a hideg, fagyos övezetben élőké már-már tejfölszerűen sűrű 50%-os zsírtartalmú massza, mely a hideg elleni védekezést is szolgálja. Az anyatej tehát fajonként olyan egyedi, hogy a fentiekben említett különbségeknél kisebb mértékűek is már lehetetlenné tennék azt, hogy a különböző emlős fajok a másik kicsinyeit táplálhassák. Már ebből is következik az, hogy a tehéntej egyáltalában nem képes helyettesíteni az anyatejet, sőt rengeteget árthat és veszélyes lehet!

 Hogy állunk mi magyarok?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján a csecsemőket 6 hónapos korig kizárólag anyatejes táplálásban kéne részesülniük (sem víz, sem tea!!!). Európai Gyermek Táplálkozástudományi Társaság (ESPHAN) legújabb, 2009-es ajánlása szerint kizárólagos szoptatás javasolható közel 6 hónapos korig, azzal a megjegyzéssel, hogy célszerű a hozzátáplálást nem korábban, mint 4 hónapos korban és nem később, mint 6 hónapos korban elkezdeni - ideálisan 17-26 hetes kor között.

A társadalmilag fejlett országokban azonban számos tényező csökkenti az anyák motivációját a szoptatással kapcsolatban. A fő érv természetesen a munka. A nők szerepe igen sokat változott az elmúlt 100 év során, sokkal tudatosabbak, önállóbbak lettek. A klasszikus anyaszerep ezzel egy időben sokat vesztett respektjéből. Ezt sajnos az anyatejes táplálás és a babák is megsínylik. Sok anya úgy érzi, hogy a szoptatásra szánt idő a 6-12. hónap között már teljesen elvesztegetett idő, arról – az amúgy teljesen logikus – észszerű érvről nem is beszélve, hogy a munkából való kiválás miatt anyagi nehézségek is támadnak.

Egy magyarországi felmérés azt mutatta, hogy a 90-es években az anyák szinte 100%-a el kezdte szoptatni csecsemőjét, azonban a 3. hónap után a csecsemők már csak fele kapott kizárólag anyatejet. A csak anyatejet kapó 1 hónapos csecsemők aránya 60%, a 3 hónaposaké viszont már csak 30% volt. Ez bizony jócskán elmarad attól az ideálistól, legmegfelelőbb helyzettől, hogy 6 hónapig a babák csak anyatejet kapjanak. Sajnos Magyarországon napjainkban sem több 50%-nál azon csecsemők aránya, akik 4-6 hónapos korukban csak anyatejet kapnának…