A diagnózishoz vezető út
Klinikai tünetek mellett a baktériumot igyekszünk kimutatni. A baktérium a bőrelváltozásokban nagy számban van jelen. Tüdő érintettség esetén a mellkasi folyadékban, agyhártya érintettség esetén az agyvízben is nagy mennyiségben kimutatható. ha a baktérium bekerül a véráramba (ez a vérmérgezés vagy szepszis), akkor a vérből is kimutatható.
Az elváltozásokból nyert mintát kenetként megfesthetünk, de ki is tenyészthetjük belőlük megfelelő táptalajon arra alkalmas, veszélyes fertőző mikroorganizmusok kezelésére alkalmas (!) laborokban a baktériumokat.
Mintát vehetünk pl. bőrelváltozásokból, amit megfesthetünk, és mikroszkóp alatt tanulmányozhatunk. A mintavétel történhet egyszerűen váladék lekenésével, illetve biopsziás mintavétellel, mely esetben bele kell szúrni az elváltozásba. Agyvíz mintavétele is szóba jön (lásd lejjebb).
Nagyon fontos laboratóriumi módszer, amikor antitestek segítségével mutatjuk ki a fertőzést. Ilyenkor mesterségesen hozunk létre vagy alkalmazunk olyan eleve megjelölt antitesteket, melyek pl. a baktérium vagy toxin egy részéhez kötődnek. Ezek az antitesteket valamilyen módon (pl. fluoreszcens festékkel) meg vannak jelölve, és ha a mintában nekik megfelelő molekulához tudnak kötődni (pl. baktérium részlet), akkor a mintha lemosása után a felületen maradnak, és ez azt fogja jelenteni, hogy abban a kórokozó van jelen. Anthrax-fertőzés esetén ennek a módszernek akkor van jelentősége, ha a beteget előzőleg már kezeltük antibiotikummal, így fennállna annak a lehetősége, hogy amúgy a fertőzést negatívnak tekintenénk, mert a vizsgálatkor már csak kevés baktérium élne. Az immunmódszerrel azonban mindegy, hogy a baktérium él-e még vagy sem, mert az antitest így is-úgy is hozzákötődik. Ez egy nagyon fontos, és a modern gyógyászatban ma már nélkülözhetetlen labordiagnosztikai módszer rengeteg területen.
Ha gyanú van arra, hogy a baktérium a véráramba jutott (pl. a bőrtünetek mellett láz, és más általános tünetek is vannak), akkor az ún. hemokultúrákból (vérkúltúra) a kórokozó kimutatható lehet. Ennek az a lényege, hogy a beteg vérét, amiben feltételezzük, hogy ott van a baktérium egy olyan üvegbe rakjuk, melyben a kórokozóknak megfelelő táptalaj is van, és ott tenyésztjük őket. Ha volt a vérben baktérium, akkor az így kimutatható lesz.
Minden laboratóriumi vizsgálat, mely anthrax irányába történik, csak magas biológiai kockázatú, és arra alkalmas laborokban mehet végbe!
Ha az anthrax baktériuma kimutatásra kerül, vagy csak gyanú is van anthrax-fertőzésre, akkor azt azonnal be kell jelenthetni az egészségügyi hatóságnál!
A képalkotó eljárások a diagnózisban szintén nagyon fontosak.
Mellkas röntgen vizsgálat során az anthrax fertőzés gyanúja felmerülhet, mely alapján természetesen további laboratóriumi vizsgálatok szükségesek. De a röntgen jó a beteg állapotának, a fertőzés súlyosságának és egyáltalán annak megítélésére, hogy a tüdő érintett-e vagy sem, ami ugye alapvető kérdés a kezelés és a gyógyulási esélyek szempontjából.
A mellkas CT a fertőzést még alaposabban látja, észreveszi a vérzéseket, a mellkasi nyirokcsomók kóros elváltozásait és a nagyon kicsi szöveti eltéréseket is. Tüdő-anthrax gyanú esetén kötelező vizsgálat. A mellkas röntgenen felvetett gyanút megerősítheti és kizárhat más, hasonló röntgen elváltozásokkal járó kórállapotokat. Ezenkívül a mellkas röntgenen néha nem látjuk az anthrax-fertőzés okozta jeleket, amiket mellkas-CT-n már igen.
A gerincvelő csatornából szúrással történő agyvíz mintavétele is alapvető, mely az agyhártyák, illetve az idegrendszer érintettségéről adhat felvilágosítást. Anthrax érintettség esetén sokszor véres lehet az agyvíz.
