Bemutatkozás

Mindenkit szeretettel üdvözlök a blogon!

Dr. Eipel Olivér vagyok, 3 éve végeztem a SOTE általános orvosi karán. Jelenleg kutatói tevékenységet végzek a gyermekkori leukémiákkal kapcsolatban.
Hogy miért is hoztuk létre ezt a blogot?
Nap, mint nap tapasztalom a betegek vagy ismerőseim körében, hogy az emberek orvos helyett egyre inkább a neten „gyógyítgatják” magukat.


Tovább >>

Friss topikok

A gyermekkori agydaganatok genetikai héttere

Medukáció 2017.03.22. 16:38

Magyarországon évente 300-350 új daganatos megbetegedést diagnosztizálnak gyerekeknél, ennek egy része agydaganat. A II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika most indult kutatása a gyermekkori agydaganatok genetikai hátterét térképezi fel. A mintegy száz beteg bevonásával megvalósuló vizsgálat kiterjed arra is, hogy a felnőtteknél alkalmazott gyógyszerek közül melyek segíthetik a kis betegek gyógyulását.

„Jelentős támogatást nyertünk ennek a problémának a kutatására. Dr. Győrffy Balázs kutatásvezetővel olyan pályázati projekt indul, amelynek célja, hogy javítsuk azoknak a gyerekeknek a gyógyulási esélyét, akiknek számára az eddigi kezelések nem hoztak eredményt” – foglalta össze Dr. Szabó András, a II. számú Gyermekklinika igazgatója.

Az agydaganat gyógyulási esélye 50 százalék körül van. Ez nagyon kevés ahhoz képest, hogy más daganatos betegségekből 80-90 százalékban meggyógyulnak a gyerekek. Dr. Szabó András azt is elmondta a Mindentudás című műsorban: az új koncepció az, hogy olyan biológiai terápiákat vizsgálnak meg, amelyek a jelátviteli rendszert befolyásolni tudják. Hozzátette: eme gyógyszerek nincsenek még terápiákba bevonva.

A most indult kutatás célja, hogy a Magyarországon eddig példa nélküli vizsgálatok segítségével azonosítani tudják a tumor aktivitásban résztvevő géneket. Ez nem azt jelenti, hogy biztos lesz a gyógyulás, de olyan esetekben, amikor már semmi sem segít, mindent érdemes megpróbálni.

 

Műtéteken túl

Az agytumorok jelentős részét műtéti úton nem tudják teljes mértékben eltávolítani, mert nem férnek hozzá, így csak gyógyszerrel vagy sugárterápiával lehet kezelni.

„Ezek az agydaganat szövetek, amelyek között több lassan progrediáló (előrehaladó – a szerk.) tumor van, amelyik nem túl érzékeny azokra a konvencionális kemoterápiákra, amiket alkalmazni szoktunk. Ezért reméljük, hogy célzottabb, egyénre szabott kezeléssel ezt tudjuk tovább javítani” – mondta el Dr. Szabó András.

 

Az is csökkentheti a gyógyulási esélyeket, hogy az agytumornak a kezdetben nincs semmilyen tünete. Amikor megjelennek a panaszok: az erős fejfájás, gyakori hányás, központi-idegrendszeri, neurológiai eltérések, akkor viszont még lehet operálni.


A megoldás a génekben rejtőzhet

A gyermekkori daganatos megbetegedések szinte kivétel nélkül genetikai eredetűek, vagyis a sejt genetikai szabályozásának valamilyen zavara áll a háttérben. Ezért nem csak a jelent vizsgálják, hanem a múltba is visszanyúlnak, ugyanis a klinika az ún. biobankban gyűjtött mintákat elemzi. Itt találhatóak az elmúlt években agydaganattal kezelt gyerekek szövettani mintái.

„A felnőttkori daganatok oka sokkal szélesebb, sokkal nagyobb a probléma, mint a gyerekkori. A gyerekkori tumorok jelentős része valóban genetikailag determinált. Azt vizsgáljuk, hogy amikor egy daganat növekedésnek indul, akkor ott mindenképpen egy sejtfunkció-zavar áll fenn, függetlenül attól, hogy gyerekről vagy felnőttről van szó, és hogy mi váltotta ki ezt a genetikai problémát” – ismertette az igazgató.

A gyerekek esetében jobbak a gyógyulási esélyek, mint a felnőtteknél, ez annak is köszönhető, hogy gyorsabban regenerálódik a szervezetük, viszonylag korai stádiumban kerülnek orvoshoz és az esetek többségében nincsenek egyéb betegségeik, amelyek akadályozzák a kezelést, illetve a gyógyulást.

Forrás:

http://napidoktor.hu/blog/uj-kutatas-a-gyermekkori-agydaganat-ellen/

Címkék: agy genetika agydaganat gyerekkori agytumor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://medukacio.blog.hu/api/trackback/id/tr3712398195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása